Jelenlegi hely

Város fejlesztési munkák


                                                                   
 

Örkény város településközpontjának fejlesztésének keretén belül újult meg a Polgármesteri Hivatal díszterme, folyosója, a Református Templom tetőszerkezete és az Ady Endre utcai játszótér melletti járda. A közeljövőben sor kerül a Rendőrőrs felújítására, korszerűsítésére, akadálymentesítésére, illetve a Cigány Kisebbségi Önkormányzat tetőszerkezet cseréjére.

 

Az Örkény Város Önkormányzat elhatározta, hogy „Közösen a közösségért – A Református Templomkert és az Ady Endre utcai járda felújítása” címmel pályázatot nyújt be a Közép – Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács terület és régiófejlesztési célelőirányzatára.

A beruházás anyagköltsége 3. 813. 684.- Ft.

 

A beruházás kivitelezése társadalmi munkával történik. A park új növényekkel lesz díszítve. A kertbe telepített játék vonzza a gyerekeket, lehetőséget biztosít a kisebbek számára, hogy a hittan foglalkozás előtt és után játszanak, ezáltal szívesebben járnak majd a foglalkozásra. Fontos ez a fejlesztés, mivel a Református templom Örkény egyik turisztikai látványossága, ezáltal az örkényi városközpont összképe is jelentősen javul, másrészt a mozgásban korlátozott hívők számára is elérhetővé válik a templom rendszeres látogathatósága. A templom kertje nyitott, bárki számára látogatható.

 

 

 

 

Az Ady Endre utcai járda, valamint a belőle nyíló, a templom bejáratához vezető járda elöregedett, kátyús, a lépcsőkön mozgáskorlátozottak, illetve babakocsis kisgyerekek számára igen nehéz a bejutás. A járdák felújításával és akadálymentesítésével ez a probléma megszűnik.

 

A Református Templom is új tetőszerkezetet  kap , a rekonstrukció utána lenti terven láthatjuk az  épület új formáját.

 

Ilyen volt

 

 

  

 

 

 

                               Ilyen volt                                                                          Ilyen lesz

 

További képek a munkálatokról , és eredményekről